Elmélkedés, merengés, meditáció

Többektől hallottam már, és régebben én is így voltam, hogy azt mondtam nem tudok meditálni. Sok évnek kellett eltelni, mire elengedtem ezt, mert frusztráltá váltam tőle. Nem hogy lenyugodtam volna, hanem csak kattogtam, ostoroztam magam.

Majd hallottam valahol, hogy a légzés figyelés is egy meditáció. Elkezdtem azt figyelni, de ez is inkább felpörgetett, mint lenyugtatott. Majd jött az, hogy a mosogatás is, a takarítás is egy meditáció :-). Mosogatni ekkor már szerettem, de a takarítással még nem állok a helyzet magaslatán.

Viszont reggelente elkezdtem egy fotelbe beülni egy bögrével a kezemben és nézem a madarakat, hallgatom ahogy csivitelnek. Vagy nézem a galambok-gerlék, cinkék viaskodását a szotyiért, vagy csak a felhők vonulásában gyönyörködök. ÉÉÉéééssss ekkor jönnek olyan boldogsággal eltöltő érzések, amiket eddig szinte semelyik mediben nem éltem meg, vagy másképp. És ezzel a reggeli 10-15 perccel már megadtam a napom motivációját :-). Nem mondom, hogy ez tuti, de nekem tetszik és jól érzem magam. És úgy gondolom, ez nagyon fontos, hogy JÓL ÉREZD MAGAD!


Majd a minap olvastam Színia: Mindig hallgass a szívedre! c. könyvében az alábbiakat:

A régi magyar ember úgy hozta meg az életre szóló döntéseit, hogy valamely munkája közben elmélkedett, elmerengett a dolgokon és kérta a Teremtő segítségét. Imádkozni és elmélkedni éber állapotban szoktunk. (Mindezt akár meditációnak is nevezhetjük)

Walter Russel így fogalmazta meg:

A meditáció az a kívánságunk, hogy egyedül legyünk Istennel, pusztán azért, hogy párbeszédet folytathassunk Vele. A meditáció alapvetően a saját lelkünk és az egyetemes lélek közti tanácskozás"

A meditáció tehát az ember természetes, hétköznapi állapota, és egyáltalán nem különleges dolog. Életünknek nem az a célja, hogy a földi valóság helyett más valóságokban töltsük az időnket meditáció ürügyén (amelyek kétségtelenül lézetnek), hanem, hogy itt és most a tetteinkkel tudjuk megváltoztatni a világot, a saját helyzetünket, a jövőnket. Erre pedig mnden ember magától, éber állapotában is képes. A meditáció nem helyettesíti a tetteket, csupán a legjobb utat mutatja meg a tetteink számára." - írja Színia.

Tehát úgy gondolom, érdemes elengedni az akarást és csak ülni a kényelmes fotelben egy gőzőlgő itallal a kezedben és örülni annak, hogy élsz. és minden nap van lehetőséged változtatni azon ami nem tetszik, és meglátni mi az ahol tényleg tudsz változtani!